Mivel egyre többen jelentkeztek a projektben való részvételre, tartottunk kettő tájékoztatót az érdeklődőknek. Így első alkalommal gyűltek egybe a potenciális résztvevők.Május 22-én Szegeden, a Frankofón Egyetemen, június 15-én Budapesten, a Wekerle Sándor Üzleti Főiskolán találkozhattatok velünk. Mindkét esemény jó hangulatban telt. A projekt koordinátorunk tartott egy rövidebb előadást az Alapítványról, a pályázatról és a projektről. A találkozó második felében a klubeseményekről, gyakornoki lehetőségekről és önkénteskedésről volt szó. Azokat a lehetőségeket igyekeztünk bemutatni, amit az AfroMag projekt nyújthat. Zárásként a megjelentek kérdéseket tehettek fel. Alább láthatjátok a legtöbbször feltett kérdéseket és azokra a választ.

K: Mikor kerülnek megrendezésre a projekt programjai?

 V: Mivel a jelentkezők nagy többsége egyetemi hallgató, ezért az ő szempontjukból a legideálisabb időpont Szeptember elejétől lenne.


K: Milyen partnerszervezeteket, fogadószervezeteket vontunk be?

V: Főként civil szervezeteket, Multinacionális vállalatokat, nagykövetségeket.


K: Van arra lehetőség, hogy a diákok teljesítsék a számukra előírt kötelező szakmai gyakorlatot a projekt keretében?

V: Igen, igyekszünk a résztvevők igényeihez igazodni.